Ha így állunk, arra...

...Hozzám ugyan nem, na persze, azért mégis.

Véletlenül sem politikai bejegyzést szánok ide, csak egyszerűen már a fülemen sztereóban jön ki ez az egész hisztérika, amit a választások köré kerítenek.

Az aktuális pártok aktuális arcait általában sikeresen ignorálom, viszont a pártfanokat  valahogy sosem tudom megkerülni. És őket még megérteni sem tudom, olyan ez, mint amikor a hamvas 12 éves tinilány minden héten a legfelkapottabb popcsillagba szerelmes és a képeivel tele van a szobája..., így számomra egyszerre agytröszt és hihetetlen nevetséges, amikor 40 és a halál között lebegő emberek csak úgy randomban felcsöngetnek hozzám, hogy lássuk csak:

- Etuska, megkapta a kopogtatócédulát?

- Rossz helyen tetszik keresni.

- Miért, nincs kopogtatócédula? Csak mert feltétlen XY úrra kéne szavazni és az övét gyűjtöm be...

- Nem Etuska vagyok.

- Bocsánat!

lol?

Az Etuskázást még elnézem (ehe), de mért kéne nekem feltétlenül XY úrra szavaznom? 

Arról nem is beszélve, hogy pár éve mikor megint valami választás volt, fentebb említett... emberképződmény szintén felcsöngetett és szintén nekemtámadt, miszerint:

- Jön szavazni a Fideszre?

- Nem.

- MIÉRT NEM?!

- Mert nem.

- Na nehogymá' a büdösrohadtkomcsikra szavazzon!

Az ember azt hinné, hogy valaki x éves kora után józan ítélőképessége birtokában van és nem mond ilyeneket, dehát ugye. 

Lehet sokan megbotránkoznak azon, de nekem az a saját döntésem , hogy egyik most futó pártot sem találom alkalmasnak arra, hogy kormányzásra jutassam akár az egy csökevényes szavazatommal és azt a tipikus mentalitást meg pláne nem vagyok hajlandó követni, miszerint: szavazzá' má' a Bélára, há' tudod, hogy jóember! vagyesetleg: Mittudomén kire szavazzak, hát szavazok valakire.

Amúgy meg, kinek mi köze hozzá és itt jön képbe az általam valami galád módon utált telemarketing/telefelmérés/teletököm, ahol 10 percen keresztül kínoznak olyan kérdésekkel, hogy:

- Ön -egy egytől ötig terjedő skálán- mennyire szeretné újra hatalmon látni Gyurcsány Ferencet?

Hát valami orgazmatikus módon akarom, ugyanúgy, mint a többieket. 

És amiért született ez a bejegyzés, az csak egyszerűen annyi, hogy az ország felfogása, mentalitása, életvitele és egyébként a közhangulat hogy változna meg mégis pozitív irányba, ha még mindig azon utálkozunk hogy ki melyik párttal szimpatizál, vagy neadjisten egyikkel sem. 

Szeretném, ha a két meghatározó réteg egyszerűen csak kihalna a politikai életből névszerint: a nem rugalmas idült és beszűkült pártfanok, valamint a pont az ilyen kreatúrákra építő pártok.

Miattuk nincs kedve a fiataloknak egyrészt szavazni, másrészt politizálni, vagy politikával foglalkozni (tessék csak megkérdezni bármely pont szavazókorba lépett, vagy ilyesmi korú fiatalt, hogy mennyire érdekli az egész...), ami azért lenne nagyon fontos, mert tényleg rettentő szükség lenne egy hatalmas vérfrissítésre itthon. 

Rugalmas, új és értelmes gondolkodású fiatalokat akarnék látni a Parlamentben és nem tarisznyaszájú, nyáladzó, infúzióra kötött nyugdíjasokat akik annyira ragaszkodnak ahhoz a székhez, mint egy falat levegőhöz.

De amíg ők képtelenek eltűnni, addig újak képtelenek lesznek feltűnni.

És amíg ez nem történik meg...

...Addig -mégha idiótán le is büdöskomcsiznak, vagy bármi ehhez hasonló- senkire sem voksolok. 

;)

Nna, te jó ég, Gyermekeim, hisz ti mindig meg tudtok lepni valamivel.

Főleg azért, mert mostanság nagyon elhanyagolom a blogomat, valahogy mintha kiürült volna az agyam és kivételesen semmiről sem lenne csípős véleményem..., de már az egyszerű filózáshoz sincs. (Na, pedig erről írhatnék, úgy látszik az életem mindig ismétli önmagát, egyszerűen hihetetlen komolyan mondom nektek. Mikor már azt hiszed, hogy a múltat múltnak tudhatod, megint jönnek ismerős arcok és velük együtt ismerős pillanatok, szavak, érzések... A legtöbbet pedig vagy élből elutasítom, vagy nem tudom hova tenni... Szeretnék megváltozni és ledobni pár régi borzalmas tulajdonságomat, de ha mindig azzal kell törődnöm amivel x és még x-ebb évvel ezelőtt, akkor ez lehetetlenség. És kikészítő, szavamra! Na de vissza a bejegyzés eredeti témájához.)

Szóval, befutott hozzám ez a kreatív bloggerség vagymi a szösz, mégpedig 

Szinbád és Norberto által, köszönöm nektek, hogy gondoltok még rám . :)

És akkor most a kötelező körök:

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte. (Köszi mégegyszer, most tényleg úgy érzem, hogy nem érdemlem meg. :) )

2. A logót ki kell tennem a blogomba. (Ottanvan.)

3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam. (Yepp.)

4. Írni kell magamról 7 dolgot. (Are you kiddin' me?! ;D Naháteztmost...izé.)

5. Tovább kell adni a kitüntetést 7 másik blogtársamnak. (Najó, mivel nagyon kevés blogot tudok követni már áptudéjt, illetőleg magam is alig frissítek, ez nehéz lesz. Arról nem beszélve, hogy már beelőztetek páran, így... hát ezt nem fogom tudni teljesíteni teljes mértékben.)

6. Be kell linkelnem őket. (Iccoké!)

7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról. (Szintén.)

Na most akkor hét dolog rólam? Mit nem tudtok még? ;D

1.  Imádok tó/folyó/vízparton ülni és ha mód van rá, horgászni. Ez a kevés olyan dolgok közé tartozik, amik tényleg megnyugtatnak, még ha rettentő stresszes és ideges is vagyok. Viszont a halat nem igazán szeretem (megenni), csak némely tengeri, de főleg tiszta vízben élő dögöket bírok. Lazac és pisztráng..., körülbelül itt be is zárult a kör.

2. Kiskoromtól érdekelnek a technikai és műszaki kütyük, valamint nagyapámtól és apámtól sok mindent tanultam a sufniban, villanyszereléstől, hegesztéstől kezdve a barkácsolásig mindent, főleg praktikus dolgokat, amik mindig jól jöhetnek. Kicsit Meggájvör fíling: tűzrakás, sátorverés, hogy kell damilt csomózni ha leszakadt a horogról, térképolvasás iránytűvel és ilyen apróságok.

3. Szeretek sok mindent magamtól elsajátítani lásd fényképezés, zenélés. Valóban, picit magamnakvaló magányos farkas vagyok, de szeretek megszenvedni a tudásért, illetve egyszerűen mondva: élvezem azt, hogy tapasztalok és főleg azt, ha valami nem sikerül elsőre vagy másodszorra. Igen, ilyenkor szoktam csapkodni és mérges is vagyok, de sokkal jobban pörög az agyam és általában ilyenkor meg is találom a megoldást. A "nyugocccság van!" nálam nem játszik ;D

4. Az első, originál, saját pénzemen vett Parental Advisory  CD-met 12 évesen (azaz mostmár kemény tíz éve ;D) gyűjtöttem be, ami a Limp Bizkit: Chocolate Starfish and the Hot Dog Flavored Water volt. Még mindig meg van az eredeti tokjában (rettentő ütött-kopott, de még egyben ;D) és még mindig nagyon szeretem őket. Ezt csak azért említettem, mert 2000-ben ez még marha nagy dolog volt és tátott szájjal figyeltem az (amcsi, nem a mostani fos magyar) MTV-t, a díjátadókat meg mindent és arról álmodoztam, hogy na, egyszer majd úgyis az első sorban fogok ugrálni egy koncertjükön! Hát, igaz hogy 10 év kellett hozzá, de csak sikerült. :) (ha nem számítjuk a pár évvel ezelőtti pesti koncertjüket egy másik felállással.)

Valamint akkor a zeneipar még az utolsó fénykorát élte, hogy mostanra elérjünk egy olyan pontot, ahol a populáris (vagy úgy egyébként közismertebb) zenék már nekem legyenek kínosak. 

A CD és ilyesmi eladásokat is már elfelejthetjük, ennyi idő alatt le is áldozott.., hisz itt az internet, 3 kattintás és meg is van empéháromban, vagy egyéb formátumban. Na de ez már más történet. :)

5. Mindig úgy vágytam arra, hogy jól rajzoljak, vagy fessek. Egyszer rajzórán szórakozásból festegettem ezt-azt (jobban szerettem ezt, mint rajzolni), mire odajött a tanárom és azt mondta : Neked most azonnal fakultációra kell jönnöd! 

Mondanom sem kell, kiröhögtem. ;D És ha már itt tartunk, nagyon szeretem az impresszionizmust, a klasszikus valamint a modern valósághű festészetet. Rajongok Michelangeloért, da Vinciért és Van Goghért, a "mostaniak" közül pedig Wes Borland (igen, egyeseknek ismerős lehet máshonnan, de elképesztően fest!!), vagy Michael Hussar képeiért. Nagyon bizarr látványvilágot festenek, ami egyszerre taszít és lenyűgöz. 

6. Most úgy néz ki, hogy a lentebb említett kiállításon nem csak 2, hanem több képet is láthattok tőlem, úgyhogy GYERTEK EL!! ;D

7. Haha és most megosztanám veletek a kedvenc kiskori képemet ('88 március):

(katt rá, nagyobb lesz. :) )

No és akkor átadnám:

Dortimcsinek

Petyának

Ferinek

:)

Mármint nem piroslappal, vagy ilyesmi, hanem képet. Méghozzá kettőt. :)

Pályáztam a 14. Pszinapszison/ra vagy hogy kell ezt írni, erős nyomásra mert sajnos az utolsó utáni pillanatban kaptam a felkérést, hogy esetleg megpróbálhatnám. 

S mivel nagyon úgy tűnik hogy pozitív elbírálást kaptam, ezért azt a két képet bizony feltacepaózzák majd a képző- és iparművészeti alkotások sűrűjébe :D 

Mindez április 9-11-ig lesz látható a 13. kerületi József Attila Művelődési Központban, jelenleg ennyit tudok.

Ha több infóm lesz, közreadom ;)

...Fuck 2009.

Köszönöm, hogy elmondhattam.

Na, most akkor lerendeznék minden kötelező karácsonyi kört ezzel a videóval:

;D Boldogat mindenkinek, én szerdától egészen IDÁIG vonszolom magam ;D

Épp a Wizznél böngésztem hasraütészerűen repjegyeket, mikor is egy Mikulásos bannerre akadtam, ami erre az oldalra csappantott át:

KATT

Mikor is realizáltam, hogy mit kínálnak itt és mennyiért, felsikkantottam. 

Engedelmetekkel a röhögőgörcsben keletkezett agyi kivetüléseimet ezzel kapcsolatban most itt meg is osztanám.

Random Télapó-madness, avagy ugorjunkmákiFinnországba, hejj

Apu Internetországban böngészett, majd mikor megpillantotta a Mikulás Charter ajánlatot, örömében felugrott és azzal a mozdulattal ki is borította sörét, egyenesen a billentyűzetre. Ám -bármily hihetetlen- ez nem törte kedvét, mert üvöltött az asszonyért éspedig:

- Figyeld má' annyuk, hát nem jó? Ugorgyunk már ki a kölökkel Télapóföldére, biztos örülne neki a kis mamlasz!

- Uccu neki, szaladjunk, rohanjunk!

Utazás (és ezzel együtt hazaérkezés) napján, immár a saját szavaimmal:

Hajnali 4:45: Gyerekkel közelharcot vívsz, hogy ugyanmár legyen szíves felkelni, mert rettenttőmód lekésitek a gépet. 

5:45: Indulni kéne már, de a gyerek üvölt, hogy a kedvenc dobócsillagos kungfu-figuráját az ágyon hagyta, Anyu, menj már vissza érte, Pistike te meg állítsd magad takarékra.

6:15: Ferihegy, becsekkolás.

7:00: Felszállás.

10:00: Üdvözöljük Télapóland-en, az időjárás nem a legjobb, kint kurvahideg van, kérjük az üvöltö kisgyermekek száját egy csokimikulással betömni, köszönjük.

Helyszínre megérkezvén gyorsan beterelnek mindenkit a kezdődő programokra. Nem eszel, NINCS RÁ IDŐ! Csillogószemű gyerekedet feldobod egy szánra, amit huskyk húznak. Gyerek leesik, bőg, kussolsz, most jön a sámánelőadás.

Sámán lement, jöhetnek a rénszarvasok. Gyerek fél, mi a jóisten ez a nagy szőrös, agancsos, nyáladzó akármi.

Végre Mikulás is befut, egyik zsebéből kilóg a butykosa, amiben viszkit, másikban termoszt tart (forralt borral). Anyu odadobja Miklósnak Pistikét, hopp rácuppan térdére.

- Na Pistike, mit kérsz karácsonyra?

- Meccccsbokszot!

- Jólvan Pistike megkapod.

Télapó elhajítja Pistikét, jöhet a következő páciens. A hömpölygő tömeget még összeterelik és elviszik a postázó üzemhez, bámész idő körülbelül 5, +/- 3 perc. Ezután elrohangáló Pistikét lepkefogó hálóval befogni, gyorsan irány a reptér mert becsekkolás van.

18:00: megtörtént a becsekkolás, Pistike (és szülők) szája habzik az éhségtől.

19:10: A repülő felszáll kis késéssel a rossz látási viszonyok miatt.

22:00: Budapest, Ferihegy.

22:10: Basszus, a plüssrénszarvast a gyerek elhagyta valahol a terminálban, miközben kifelé vonszoltuk. Most mi legyen?

22:20: Apu visszasomfordál és átpásztázza Ferihegy 2-őt. A kint vásárolt bolyhos nyuszitappancsban végződő finn népi motívumokkal díszített sapija majd rárohad, mire megtalálja az egyik szék alá berúgdosott plüssrénszarvast. Káromkodik.

0:05 Anyu, apu, Pistike ágybazuhan. Kurvaboldog Karácsonyt.

;D

Tegnap hazafelé a szakadó esőben sokat gondolkodtam azon, hogy ezt a bejegyzést mégis hogyan írjam meg. Legyen hosszú, elfogult és éljenző, vagy csak intézzem el 3 mondattal, de abban legyen benne minden. Végülis úgy döntöttem, hogy visszafogom magam, mert a témával egyrészt nagyon sokan foglalkoznak (ahogy ezt én is megtettem már és nem kis indulatokat generált itt a blogon), másrész az álláspontomat már eleve ismeritek, ha nagyjából engem is ismertek. :) 

Mindenesetre van abban valami megkérdőjelezhetetlen, hogy 112 perc játékidő után a mozi egy emberként felállva tapsol a This is it c. nóta alatt; valamint kivárja a stáblistát és együtt énekli a Heal the World -öt. 

Igen, rá lehet fogni, hogy ez nem a film, hanem a sztár és a kultusz érdeme..., de mégsem.

Tegyük félre az utóbbit most pár percre és járjuk körbe az előbbit.

(Itt azért megjegyezném, hogy a mozi ha nem is teltházas volt de szépen megtelt; a filmelőzetesek kritikán aluliak voltak; és mikor bekúszott a "Szponzorálta a Sláger Rádió" c. etűd, én hisztérikusan röhögtem, valaki pedig besikította: -Hova má'?! ;D) 

Ami biztos, hogy magát a filmet a lehető legjobb oldalról közelítették meg. Lehet Kenny Ortegara bármit dobálni, de azt, hogy eltúlzott celebfost pottyantott a rajongók elé, azt a legkevésbé sem.

Ha valaki úgy megy be, hogy egy hatalmas médiahájpot vár az aktuális celebekkel készített interjúktól kezdve, az őt körülvevő évekig tartó hisztériákon át az csalódni fog. Itt kristálytisztán a This is it turnéról van szó, az előkészületekról, a hihetetlen mennyiségű munkáról amit beleöltek a projectbe.

Minden fellengzéstől mentes korrekt backstage video ez (ami nekem különösen bejön, mert hatalmas "Behind the scenes" rajongó vagyok). Az építkezés, hogy a színpadból hogy csináljunk orbitális látványvilágot a kivetítőkkel, a világosítással, a bejátszásokkal, az emelőkkel, a hidraulikával és minden egyéb más kellékkel. Hogy helyezzük el a zenészeket ebben a kompozícióban, hogyan adjunk hozzá egy nagy kanál kiváló női és férfitáncost, hogy az egész dolgot egy pipaszárlábú ember összefogja és egy mozdulattal irányítsa.

 Külön örültem, hogy nem csak a nagyszínpados próbákat, hanem a táncosokat és a zenei előkészületeket is bemutatták, a zenészeket is beleértve. A billentyűssel sokáig egyezkedett a The way you make me feel próbái alatt, mégsem azt érezted, hogy egy piszkálódó perfekcionista. "Nem jó, nyújtsd el kicsit, mintha reggel nem akarnál felkelni. Pam, pam, pam. Nem jó, lassíts... Nem bántásból, szeretetből, de ez nem teljesen az, ahogy az albumon van. Úgy kell játszani, ahogy a rajongók ismerik. Érted?"

És itt hozzátenném: ezeket a számokat már tényleg 20 éve hallgatom, rengeteg élő felvételt láttam, koncerteket - de itt megint sikerült újabb köntösbe öltöztetni őket. 

Külön kisfilmeket forgattak aSmooth Criminalhoz, a Thrillerhez és az Earth Songhoz is. Utóbbi szerintem az egész mozi csúcspontja volt, miközben MJ narrálta a jelenetet és a szám a tetőpontra érkezett egyszerűen tapintani lehetett a nézőtéren a feszült csendet. 

Véletlenül sem akarom jelenetről-jelenetre venni a mozit, mert akkor milyen élmény marad annak, aki még nem látta ;)), de az abszolút kedvencem az volt mikor az  I just can't stop loving you   (ez konkrétan a filmből) c. duettet az aktuális vokalistacsajával adta elő. A nőci elképesztően esetlenül mozgott a színpadon, MJ szó szerint körbetáncolta, hízelegte és hódítgatta, irányította. Ha a gesztusait mondatba kéne önteni ez lenne a megfejtés: "Gyere már ide, ne játszd a szende lányt... Most szépen magambabolondítalak, de te meg legyél már egy kicsit cafka!" ;)) Haha.

 Nagyon tetszett az, hogy mindenből kaptunk egy csipetet (kitekintés a kellékesekhez, ruha, látvány, pirotechnika, táncosok), de mégis Michaelre koncentráltak ott és akkor. Tényleg úgy éreztem, mintha a koncerten lennék, egy-két mondat zökkentett ki az illúzióból ("Előre is elnézést kérek, de ne kérjétek, hogy kiengedjem a hangomat. Még nem lehet, majd a koncerten."). 

És az egészet pont ez a hangulat itatja át. Nem érzed azt, hogy egy giccsparádéba zuhantál, ahol van egy mindenki felett álló Istenség aki néha lesújt a villámaival és megperzseli azt aki körülötte van. 

A film végén pedig ez tudatosul benned - itt nincs görcsösség, nem a kínos izzadtságszagú öncélú profittermelés a cél (eltekintve a szervezők pszichopata agymenéseitől), hanem a szórakozás, a szórakoztatás, az élmény átnyújtása és az emberek kiemelése a szürke hétköznapokból. 

Man in the mirror és képkocka kimerevítve: vége van. Érzem azt, hogy mindenki mintha egy gombnyomásra elfelejtene levegőt is venni, majd mégegy gombnyomás, felállás és egy emberként tapsol és éljenez a nézőtér.  Senkinek nem sietős kimenni, még a stáblista alatt sem. A Heal the Worldöt pedig lelkesen dúdolja mindenki, én pedig veszem a kabátom, majd a küszöb átlépése után csak ennyit mondok:

This is it.

(És a végére egy-két halk személyes megjegyzés és összefoglalás: A félreértések elkerülése végett: Igen, a film egy totálisan egyszerű és jól megvágott zenés dokumentumfilm, ami csak kiegészítés lett volna a teljes koncerthez. NEM lehet konkrét filmként tekinteni rá, alapvetően egy bónusz; sajnos az események alakulása miatt ez mégsem így jött létre.

Más: MJ állapota ahhoz képest, hogy az utóbbi években hogy nézett ki, jó volt. Nem remek, pláne nem kiváló (főleg ha összehasonlítjuk a Dangerous Tour-ral, ahol az erőnléte csúcspontján volt), de azt azért vegyük hozzá, hogy ezek a próbák voltak csak és szigorúan kímélte mind a hangszálait, mind úgy egyébként saját magát. 

Egész végig az ment a fejemben, hogy hogyan bírta volna azt az 50 fellépést, szvsz egy koncert is iszonyú megterhelőnek festett. Szemléltetésképp, karrierje csúcspontján 3-4 kilókat fogyott / előadás, az összes aerobic óra elbújhat mögötte ;) lol

Mindent összevetve: ha ez létrejött volna, az élőzene-történelem egy megközelíthetetlen csúcsa lett volna. Örülök, hogy -sajnos csak- ennyiben részese lehettem. Aki pedig elnagyoltnak és hibákkal telinek (WTF?!) ítéli meg az inkább menjen művészfilmre, vagy nézze meg  Szuperbojz-t, majd rájön, hogy mi a különbség a kettő között lol.) 

... dying alone.

Bevallom tényleg szégyellem magam, hogy drága blogomat szinte sivataggá tettem és úgy hónaponta vésegetek ide egy sort.

Megtehetném, hogy rinyálok ide minden héten egy bejegyzést, miszerint halálosan elegem van a munkanélküliségből- de mivel már ezt megtettem nem is egyszer, ezért ezt feleslegesnek tartom. Amúgyis, ki kiváncsi erre, már magamnak is sok vagyok ;D

Írogathatnék ilyen-olyan kudarcokról és kevés sikerélményről, de valahogy nem látom értelmét. Ha valami kicsit jól kezd alakulni, utána úgyis katasztrófa lesz a vége...

Egyébként megnyugtatok mindenkit, élek még és aktív vagyok, bár hosszabb bejegyzésekre most nagyon nem futja. (Előszeretettel használom twittert, kicsit interaktívabb és a 140 karakter most bőven kielégít ;D) A múlt hetem eléggé felemásra sikeredett. Jól indult, aztán kiakadtam, aztán jól végződött. Kár, hogy a két jó dologban nincs összefüggés ;DD Igen tudom, kódolva írok, de amíg legalább az utóbbi jó dolog nem lesz igazán jó, addig nem is leplezem ezt le. Ez gyönyörű körmondat volt, gratulálunk kedves medi. ;)

Kreatív címekkel megint hadilábon állok, a bejegyzés pedig szimplán azért lett így elnevezve mert épp ezt hallgatom:

Nyá. És ti hogy vagytok? :)

Nos, régóta függőben volt már egy prodzsektem és most végre célbaért.

Először is tessék felpillantani a fejlécemhez, és ezután

IDE

kattintani. 

Majd ámulni és bámulni ;DD

Alkotóról bővebben, azaz interjú itt.

Kommentárokat szívesen fogadok.

:)